2012. július 20., péntek

Vasárnapi ebéd Toszkánában (Corfino) 2. rész

   Hol is tartottam... ááá igen, a risottónál, ami finom volt, és egyszerű. A férjem azért megjegyezte, hogy ez alkalommal talán egy leheletnyit elasztikusra főzték a rizsszemeket, nekem speciel nem sikerült kifogásolni való részletet találnom az összhatásban, bár ez lehet annak tudható be, hogy egész gyerekkoromban trutyivá főtt rizst kellett ennem 2-3 különböző ízkombinációban. Nem is tudom kinek a jobb, annak aki ráérez egyszer az igazi és hamisíthatatlanul profin elkészített ételek ízére (vagy ami még "rosszabb" azokon nő fel), és persze nem tud aztán szabadulni tőlük, így mást már nem is lesz hajlandó megenni, vagy csak fintorogva (úgy meg ki szeret enni?), vagy pedig az olyanoknak, mint én is vagyok, akik megesznek mindent, és itt most a minden pl. a másnap újra melegített ételt, vagy a nem tökéletesen al dente-re főtt tészta/rizs-t, vagy a különleges ízkombinációkat, a nyers tengeri herkentyűket nem is említve, stb, jelenti. Vagy erre is születni kell? Természetesen étteremben elvárom a minőséget, de nem fogok fennakadni egy ilyen apróságon.
  De folytatnám is a következő fogással, ami fazzoletti (lebbencshez hasonló, zsebkendő tészta) volt zöldséges-paradicsomos raguval és parmezánnal. Itt már pattan a nadrágok gombja, ami után még bátran várjuk a második felvonást, a húsokat.


A második fogás előtt fel kellett hörpintenünk egy pohárka alkoholmentes citrom sorbetto-t, ami segített magukhoz térni a már halálra gyötört ízlelőbimbóinknak. Igazán jól esett.


  Szóval megtisztultunk, és végre jött egy szál cigarettányi szünet. Nem mintha én szívnám, már lassan egy éve nem, de a dohányosok helyett is örültem ennek a kis pihenőnek. Ami ezután történt az már szinte egybeolvadt, mint egy lassított némafilm jelenet, senki sem szól semmit, csak sóhajok hallatszottak és egyre lustábban járt mindenki kezében a kés és a villa. Amit ettünk pedig, az utolsó előtti megpróbáltatás, a hús volt. Hogy nehogy valaki reklamáljon, ebből is volt némi választék. Zöldfűszeres sültnyúl, üsző filé, ami olaszul kicsit talán szebben hangzik: filetto di vitella, vaslapon sült sertés, és grillezett csirke. Ehhez köretként kínáltak roston sült burgonyát és vegyes, friss salátát.


  Vége... Nem megy már le több falat senki torkán. Ami a fejünkben járt, az nem más, mint egy ágy, vagy egy ágynyi szabad  terület, ahova ledobhatjuk magunkat és pihegve ejtőzhetünk... de nem, máris nekünk szegezik a kérdést: "Édes  fehér, vagy száraz buborékos?" Ugyebár a desszerthez fehérbor dukál... Semifreddo ai mirtilli - áfonyás semifreddo, crostata alla marmellata di frutti di bosco - erdeigyümölcslekváros linzertorta, és még volt egy linzer jellegű tészta, ami valamilyen diós töltelékkel volt ízesítve és amit már képtelen voltam megkóstolni.


... agyhalál ... egy-egy jó erős  kávé után bambán bólogató zombikként hagytuk el a helyszínt. Ha most azonnal újra útra kelnénk hazafelé, hát... Ehelyett azonban megtámadtuk a hozzánk legközelebb eső hegyet és jól felmásztunk rá. Legalább is félig. Azért még búcsúzáskor megkérdeztük, a személyzetet, hogy itt minden vasárnap ez a rendszer? Ááá... -hangzott a válasz- minden nap, de csak 3 féle választék van, a vasárnapokon van bővebb kínálat. Őőő...O.K. Arrivederci! Találkozunk fél év múlva.




2012. július 19., csütörtök

Vasárnapi ebéd Toszkánában (Corfino) 1. rész

  Az egyik kedvenc éttermünk egy tőlünk kb. 1,5 órányi autóútra lévő toszkán hotel étterme. Ami igazán különlegessé teszi számunkra ezt a helyet, hogy rendkívül családias, a pincérek mintha saját otthonukban fogadnák a vendégeket, egy picit sem modoroskodnak, viszont kellően udvariasak, de ami még ennél is magával ragadóbb ebben a helyben, hogy mindenkinek szigorúan 13:00-ra meg kell érkeznie, és mindenki ugyanazt eszi, nincs lacafacázás és tökörészés étlappal meg ilyesmivel. Miközben szépen lassan eltelítenek bennünket a számtalan fogásból álló menüjükkel, gyönyörködhetünk a hotelt körülvevő tájban az étterem teraszos kialakításának köszönhetően. A terasz alatt óriási, terebélyes fügefák vetnek árnyékot az udvarra, a konyha mögött pedig egy méretes zöldfűszeres kert található, ahol egymás után sorakoznak bazsalikomok, rozmaringok, zsályák, kakukkfüvek, oregánók, majorannák és sorolhatnám még. Nincs luxus a tálaló eszközök terén, hagyományos, öreg asztalok, székek, fehér terítő, olcsó poharak és tányérok szépen rendben elhelyezve az asztalokon, egy-egy üveg helyi (címke/név nélküli, feltehetően chianti) vörösbor, friss kenyér és egy-egy kancsó csapvíz várja az éhes és szomjas vendégeket. A menü már 3 éve ugyanaz, de mégis visszavágyunk ide 2-3 alkalommal évente, mert a bőség zavarában én magam is sokszor elveszítem a fonalat, mi és mi után került a tányéromba... Pont ezért, most elhatároztam, hogy, ha meglehetősen nagy erőfeszítésembe is kerül (mert mikor csábító ételekkel kínálják az embert nem biztos, hogy a fényképezés fog eszébe jutni), de megörökítem ennek a röpke 2,5-3 órának a tartalmát és folyamatát. 
  Tehát, Emilia Romagnaból, egy ingencsak gyomorgyilkos út után (először hányinger, majd éhség), megérkeztünk Toscanaba, Corfino városkába. Pontosan 13 óra, a vendégek már partedliben ülnek a tányérok előtt. Mi is elfoglaljuk az asztalunkat. Reflexből támad mindenki a kenyeres kosárka tartalmára és nyúlunk a víz után. Miután megnyugodott mindenki, jöhet egy pohár bor. Nem sokkal később már érkezik is a pincér (ez esetben egy hölgy volt) a tányérokra kiporciózott hideg előételekkel.

Csinnn...


  
  Amit a tányéron láthatunk: sárgadinnye kocka, prosciutto crudo (nyers sonka), dió ricottával, szalámi, kiwi, nyers kolbászkrém kenyérrel, bazsalikomos-oregánós paradicsomos kenyér, zöldfűszeres sajtkrémes kenyér, májpástétomos kenyér.

  
  Egy normális embernek ennyi elég is lenne egy étkezésre, na de mi direkt gyúrtunk erre, hősiesen végig kell enni mindent. Szóval ezután a kedv csináló után még maradt elég vér a fejünkben ahhoz, hogy értelmes beszélgetéseket folytassunk egymással.  És ekkor érkezett még egy apró meglepetés.




  Sajttal-sonkával töltött levelestészta pogácsa. Ő már meleg előételként került a tányérunkba. És igen, itt már meg kellett állnunk pihenni, de a felszolgálók kíméletlenek voltak, nem vártak és már tették is elénk a következő meleg falatkát, a gombás sült polentát.




...és ekkor időt kértünk... volna, ha lehetett volna, de nem... Itt már erősen fél 2 után jártunk és még hol van a desszert??? Mammmmamia...! Igen, emlékszem, hogy az első fogás előtt még volt erőnk viccelődni, nevetgélni, a bor megtette a hatását. És ekkor nem váratlanul, de sokkolóan hatva megérkezett az első adag első fogás. Risotto volt, az biztos, meg bors is volt benne, az is biztos, de! másra nem emlékszem. Nem rajongok a risottókért, viszont ez krémes volt és finom. Megettük.




  Folyt.köv. hamarosan! :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...